2013. január 24., csütörtök

Bazsalikomos rántott patiszon





Ezt is már régebben készítettem el, kicsit próbáltam kísérletezni a megszokott rántott tök/patiszon elkészítésében.
Ahogy már említettem nyáron volt (most is van, csak téli álmot alszik) egy kis zöldfűszeres kertem. Kimentem, nézegettem, gondolkodtam, és a bazsalikom mellett döntöttem, egyrészről, mert szeretjük az ízét, másrészt pedig én úgy gonolom, hogy paszol ehhez az ételhez. Tímeának csak annyit mondta, pihenjen, csinálok valami gyors vacsit. Nem igazán szeretném ragozni, hiszen mindenki el tud készíteni egy rántott patiszont, csak a változtatást jegyezném le.
A bazsalikom leveleket megmossuk, lecsepegtettjük, és ki mint szereti feldaraboljuk/csíkozzuk.
Ezeket a levéldarbokat szórjuk a zsemlemorzsába, és ezt alaposan keverjük át!

Ezután a megszokott módon panírozzunk és süssünk :-)
Ugye, hogy nem ördöngősség, csak egy kis bátorság kellett hozzá!

Nyáron mi szinte mindent salátával fogyasztunk, de a rizs is tökéletes tud lenni köretként.

Jó étvágyat Kívánok.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése