2013. augusztus 26., hétfő

Egy Grill Est "kísérése"


Felkérés volt, ami nagyon jól esett, egy olyan Úrtól, akitől sokat kapok. Mind emberileg, mind szakmailag. Lehetőségek tömkelege, és most egy kicsit azt is érzem már, hogy egyengeti "pályámat", életemet.
Múlt pénteken, most már hagyományként, Grill Estet szerveztek a Hotel Mediterránban. 9 szakács versengett a Kedves Vendégek kegyeiért, azért, hogy jobbnál jobb grill ételeket ehessenek.
És jöttem én, aki se nem szakács, se nem tanulta, de érdekli, és élvezi. Megkérdezték, volna-e kedvem desszerteket készíteni. És igen, volt kedvem. Már az, hogy mit tegyünk a tányérokba, az kihívás volt, hiszen valami újat akartam, valami olyat, amit nem eszünk otthon, de bárki, bármikor képes elkészíteni. Három féle desszertet kértek. Nem egyet, hanem mindjárt hármat :-)
Aztán a gondolatok megszülettek, először csak a fejemben. Aztán papíron, hogy majd hogyan tálaljuk, aztán elkészültek a prototípusok is. Már azok is jól sikerültek, de feleségem mindig talált valamit, amin vagy változtatni kellett, vagy tovább kellett gondolni. A piskóta torony, merthogy nincs neve még, de remélem lesz, először sima tésztával készült, lime-os habbal, a végeredmény pedig egy csokis tészta, csokis habbal.
A törökméznél a tálalással kellett "küzdenünk", hogy szép legyen az, amit a vendég lát, hiszen ott kezdődik minden. Ha a látvány megfelelő,akkor meg is kóstolja...És a harmadik az én egyik kedvencem, bár úgy teljes egészében még SOHA nem tudtam megkóstolni (mire odajutottam volna, elfogyott :-D) a mille feuille. Most citromos sodóval, ribizlivel és áfonyával.
A törökméz.. Gyerekként imádtam a vásárokon megvásárolt, celofánba csomagolt édességet. és igen, ezt otthon, nagyon gyorsan elkészíthetjük mi, saját kezűleg. A blogon megtalálható a receptje itt.
A tálaláskor a következőket tettük: pohár aljába kevés erdei gyümölcs szósz (ez bolti, időm nem lett volna készíteni), majd arra jöttek a törökméz darabok, és a piacon vett, HÁZI, sűrű, és igen finom joghurttal nyakon öntöttük! Ennél az édességnél fontos, hogy tartsuk hűtőben, amíg nem szolgáljuk fel, hogy a méz ne kezdjen el megolvadni!
A törökméz gyorsan készen van, ezt pénteken délelőtt otthon elkészítettem, délután pedig joghurt nélkül, a pohárban, hűtőben várta a joghurtot, és hogy megegyék :-)
A mille feuille.... Nos, ennek a mutatós, és finom desszertnek a receptjét itt találjátok.
Ez nem olyan gyors, mint az előbbi. Valószínűleg, akik követnek a facebook-on, láthatták, hogy nem kevés citrommal vívtam csatát, bár én győztem :-D

Csütörtök éjjel elkészítettem a sodót, melyhez 15 db citrom héja és leve, valamint 1 kg cukor és 20 tojás kellett...Na már a citromok héjának lereszelése sem volt gyors folyamat, utána még két szép kezemmel kifacsartam....Szóval, ezzel dolgozni kellett. Az éjszakát a hűtőben töltötte. Másnap készült el hozzá a ropogós réteslap, melyet a lányok (köszi Ildi és köszi Irénke) segítsége nélkül nem tudtam volna elkészíteni...Gondoljatok bele, 40 adaghoz 360 db lap kellett, majd ezeket 3-asával össze kellett ragasztani tojásfehérjével...Szóval ez komoly meló volt nekik...Köszönöm, hogy segítettek. Na de ezek is kisültek, elkészültek, várták, hogy tányérra kerülhessenek.





















A harmadik egy piskóta alapú sütemény...Ma már nem piskótával készíteném, hanem kicsit omlósabb tésztával. Ennek még nincs fenn receptje, de remélem hamarosan lesz :-)
Szóval, 2 kakaós piskóta közé kerül krém...Ok, de milyen krém...és még??Kell még valami...Gyümölcs, mondjuk szeder. És ahhoz mi passzol??? Mondjuk a lime. Szóval, valahogy így zajlott...
A végeredmény kicsi, pofás darabok...
A krém pedig csokis, habos, lime-os..Az íz perfekt volt. A probléma csak azzal volt, hogy a konyhán lévő sütőt nem ismertem. Na, vékony piskóta lapokat kellett sütnöm, majd azokat kiszaggatni. A sütő megviccelt, mert nagyon égetett, de azért ez is sikerült :-D
Azt hiszem kellene keresnünk valami nevet ennek a desszertnek, remélem segítetek!

Azt hiszem, hogy összességében jól sikerültek...Sok gratulációt kaptam, és ami érdekes, hogy 79 fő vett részt, és 117 adag desszert fogyott...A törökmézből 40 adag, a piskóta toronyból 47 adag, és a mille feuille-ből is 40 adagot tálaltam.
Öröm volt...
Nagyon köszönöm a lehetőséget!

2013. augusztus 14., szerda

Pezsgős gyümölcsleves habgaluskával


Gyors, és egy kicsit más! Tunninggal, hiszen pezsgővel van megbolondítva. Igen, nem megszokott, de megéri...
Bár most nincs az a gatyarohasztó meleg, de még lesz!


Hozzávalók: 2 főre

250 g gyümölcs (akár fagyasztott is lehet)
2 dl pezsgő
2 dl natúr joghurt
1 nagy csokor menta
1 dl tejszín
cukor ízlés szerint

A habgaluskához:

2 db tojás fehérje
1 citrom leve
2 ek cukor
0,5 l tej
vanília kivonat
8 db mentalevél


Elkészítés:

Először készítsük el a habgaluskát. A tojás fehérjét kezdjük el kemény habbá verni. Kis iső múlva apránként adjuk hozzá a cukrot, és a citrom levét. Közben kezdjük el forralni a tejet a mentával és a vanília kivonattal, vigyázzunk, nehogy kifusson, és nehogy odaégjen. Ha felforrt, a lángot vegyük vissza.
A kemény habból 2 db kanál segítségével formáljunk galuskákat, majd mehet a forró tejbe. A tetejét kicsit, nagyon óvatosan locsoljuk meg a tejjel. Főzzük 2 percig, majd fordítsuk meg, és a másik oldalt is főzzük 2 percig. Mint amikor a madártejhez készítjük a habot :-)
Ha kész, nagyon óvatosan tegyük tányérba, és mehet a hűtőbe.
A leveshez az alapanyagokat, mindent, tegyük egy turmixgépbe, és turmixoljuk le. Ez már kész is.

Tálaláskor öntsük tányérba a levest, majd helyezzünk rá egy (vagy akár két galuskát). Aprított mentával megszórható.

Jó étvágyat

Törökméz joghurtfürdőben


Egy nagyon gyors édesség!!
Nem annyira szokványos, hiszen vásárokban szoktuk venni, celofánba csomagolva. De ezt gyorsan, otthon is el tudjuk készíteni! Ha például a barátok bejelentkeznek, hogy jönnének este, akkor ideális desszert, hiszen nagyjából 20-25 perc alatt készen van, és a pénztárcánkat is kíméli :-)


Hozzávalók: (4 adag)

2 pohár joghurt  (ha jót akarunk akkor házit vegyünk, ami sűrű!)
6 ek cukor
2 ek méz
2 tk víz
1 tk szódabikarbóna


Elkészítés:

Készítsünk elő egy edényt, és egy sütőpapírral kibélelt tepsit (kicsi elég).
A cukrot a mézet és a vizet öntsük egy edénybe. Kezdjük el főzni alacsony lángon. Időbe telik, de amikor a cukor elolvadt. Innen felgyorsulnak az események. Vegyük nagyobbra a lángot, és kevergetés nélkül főzzük tovább. Amikor a cukor kezd barnulni, vegyük le a tűzhelyről, és szórjuk bele a szódabikarbónát. Fontos, ne égessük oda a cukrot, mindenképpen vegyük le a tűzhelyről! Jól keverjük bele egy fakanállal a szódabikarbónával, ne ijedjünk meg, habzani fog :-)
Kész, önthetjük a tepsibe. Gyorsan mehet a hűtőbe, és nagyjából 8-10 perc alatt megszilárdul teljesen!
Ha megérkeznek a várt vendégek, vagy csak megkóstolnánk, törjük ízléses darabokra, keverjük jól bele a joghurtba, és tálaljuk.
Egy kevés gyümölcsös szósz, ha van otthon, jól néz ki a tetején :-)

Jó étvágyat!

2013. augusztus 1., csütörtök

Édes Zsemlécskék


Hirtelen felindulásom volt...édes péksüteményre vágytam, de nem a klasszikusokra.
"Zsemléket" készítettem, de szintén nem klasszikust, csak falatnyiakat szerettem volna. A muffin forma tökéletesnek bizonyult, mint már jó párszor, hogy nem csak muffin készíthető benne!
De természetesen bármiben süthető, bár, majd ha valaki kipróbálja látja, hogy a tésztája nem a szokásos kemény, nehéz tészta, hanem könnyű, és kicsit folyékonyabb, így arra nem alkalmas, hogy tényleges zsemléket formázva süssük meg. Szükséges valami, amibe beleöntjük.


Hozzávalók: 16 db

500 g liszt
1 cs sütőpor
1 tk só
1,5 ek olíva olaj
2 ek méz
300 ml langyos víz


Elkészítés:

Pofon egyszerű, mindent bele egy tálba, és jól keverjük össze :-D
Ha túl folyósnak érezzük, egy kevés lisztet adhatunk hozzá, ha pedig túl keménynek, pár csepp vízzel lágyítsuk!
A formát kenjük ki olajjal, vagy vajjal, vagy ha muffin formát használunk, mehet bele a papír. Oszlassuk el benne a tésztát, majd takarjuk le (ne konyharuhával, mert ráragad a tészta, legyen mondjuk sütőpapír, és arra a konyharuha), hagyjuk kelni fél órát!
Ha letelt a fél óra, akkor mehet a sütőbe, de előtte a tetejét kenjük meg tejjel. Nem előmelegítettbe, hanem csak most kapcsoljuk be! 160 fokon 20-25 perc. A vége felé a hőmérsékletet emeljük meg 180 fokra, hogy szépen megpiruljanak.

Akinek van kedve, bármivel ékesítheti, de ne tegyetek úgy, ahogy én, a napraforgó nem passzol az édes tésztához :-)
Cukorral érdemes megszórni, szépen rá fog karamellízáldni, vagy bármi, ami eszetekbe jut, mák, dió, mandula... Bármi.


Jó étvágyat, frissen, melegen vajjal és lekvárral... Mmmmmmmmmmmmmmmm

Yummi