A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mascarpone. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mascarpone. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. június 4., kedd
Ricottatorta
Bocsánat csúsztam ezzel...Ne haragudjatok, sok volt a dolog, de most itt a harmadik recept, a desszert.
A könyvben citromos ricottatortaként van feltüntetve, de nekem nem volt otthon kandírozott citromhéjam, viszont volt fügém. Így fügével készítettem el, és isteni lett!
Melegen és hidegen is valami eszméletlenül finom.Hasonló a sajttortához, de a ricotta ad neki valami pluszt. Sokáig gondolkodtam, hogy talán túróval készítem, merthogy a ricotta hasonló ahhoz, de jó, hogy nem túrót vettem.
És fontos, ha van férfi, ne hagyjátok ki, a leírt boros körtét!
A vörösborban sült körte hozzá egy csoda. Ez külön, vagy fagyival is tökéletes, szóval most 2 receptet írok le nektek. A körtén nem változtattam semmit, az teljes egészében a két falánk olaszé!
Először nézzük a körtét:
Hozzávalók:
2 db körte
vörösbor
cukor
Elkészítés:
A körtéket félbe vágjuk, és tűzálló tálba tesszük, héjukkal felfelé. 180 fokos sütőben addig sütjük, míg a héja el nem kezd ráncosodni. Ezután felöntjük vörösborral, hogy ellepje, valamint jól, ízlés szerint, megszórjuk cukorral. Nem tudok mennyiséget adni, mert nem mértem, csak öntöttem mindkettőt. Mivel én a borból egy öntetet,szirupot készítettem, ezért elég sok cukrot adtam hozzá, hogy majd jól besűrűsödjön.Ezután még jó egy órát sütjük. Ha elkészül, a torta mellett tálaljuk, melyet a sziruppal meglocsolunk!
Ne hagyjátok ki, tényleg mennyei! Pedig én nem vagyok oda a vörösborért!
És akkor nézzük a ricottatortát!
Hozzávalók:
400 g leveles tészta (bolti tökélete :-D )
1 citrom héja
250 g ricotta (300 g van a receptben, de ugye egy tégely 250 grammos, szerintem elég)
200 g mascarpone
200 g kandírozott füge és narancshéj (együtt ennyi) A receptben citrom-, és narancshéj szerepelt
120 g cukor
6 tojás
Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra előmelegítjük. A tésztát 2-3 mm vastagságúra kinyújtjuk. Ha nem dolgoztatok még ilyen tésztával, azt tanácsolom, hogy csak akkor vegyétek ki a hűtőből, ha azonnal dolgoztok vele, mert keményen könnyebb vele dolgozni. Ha már régebben kivettétek, visszapuhul, és nehéz vele a munka!
A kinyújtott tésztát ráfektetjük a 25 cm (28) átmérőjű,levehető aljú tortaformára, és kibéleljük vele! Túl fog nyúlni minden irányba, de ez a cél!Nedves ruhával takarjuk le, amíg elkészítjük a belevalót!
Készítsük el a tölteléket!
A ricottát, a mascarponét, és a kandírozott fügét és 100 g cukrot összekeverünk. Hozzáadunk 5 db tojássárgáját, és újra összekeverjük. Nem kell semmilyen gép, elég egy villa!Gyönyörű masszát kapunk. A 6 db tojás fehérjét, (igen 6, a maradék 1 sárgája is kell, majd a végén!) felverjük habbá, hozzáadjuk a maradék cukrot és kemény habbá verjük. Ezt óvatosan spatulával beleforgatjuk a ricottás keverékbe! Most jön, hogy reméljük elég nagy tálban kezdtük összekutyulni a hozzávalókat :-)
Ha szépen összekevertük, óvatosan, hogy a habot ne törjük nagyon össze, akkor beleönthetjük a tésztával kibélelt formába.
Én a tetejére raktam a kandírozott narancshéjat, és ráreszeltem a citromhéjat, majd szépen ráhajtottam a kilógó tésztát, és most jött el a maradék 1 tojássárgájának az ideje, szépen megkenjük vele a tetejét.
Kész, mehet az előmelegített sütőbe.
A könyv 30 perc sütést ír, de nekem ez nem jött be, akkor még "félkész" volt:
Szóval, csak a szemünkre hagyatkozzunk! Ha szép aranybarna a tészta, de közepe még enyhén rugalmas, na akkor van készen!
A vörösboros körtével egy ízbomba!
Jó étvágyat
2013. május 7., kedd
Sajttorta Gyorsan,egyszerűen (sütés nélkül)
Rég jelentkeztem, ami ugyan nem jelenti azt, hogy nem főztem :-)
Megvalósult egy álmom, elindult a főzőiskolánk ( www.fahejaskave.wix.com/fahejaskave).
Ez eléggé lekötött mostanában, kurzusok összeállítása, előadók kutatása stb. Na de most újúlt erővel léptem a konyhába :-D
Kevés időm volt, és szinte semmi nem volt otthon, csak a következőket találtam:
Szóval ezekkel gazdálkodtam! A blogon van már sajttorta recept, de az kicsit időigényes, és sütést is igényel. Mivel mascarpone volt otthon, gondoltam, valami hasonlót készítek! Az eredmény nagyon jó lett, legalábbis drága feleségem facebookos kommentje szerint, idézem " Életem egyik legfinomabb desszertje...elfogultság nélkül" :-)
Nagyjából 15 perc alatt elkészíthető, egyetlen probléma vele, hogy pár órát azért várni kell vele, hogy kicsit megszilárduljon, de azt gondolom, hogy nyáron tökéletes desszert!
Hozzávalók:
1 doboz mascarpone
200 ml tejszín
50 g vaj
3 ek méz
150 g bármilyen keksz (én fahéjas reggeliző pelyhet használtam)
fél citrom leve
fél citrom reszelt héja
1 nagy banán
pár menta levél
csoki díszítéshez
Elkészítés:
A kekszet törjük apró darabokra, akár porrá, majd a felmelegített vajjal, és 1 ek mézzel készítsünk "tésztát" belőle. Ezt tegyük bármilyen formára, én csatos tortaforma aljára sütőpapírt helyeztem, és arra "nyújtottam" ki.
Tegyük hűtőbe, hogy kicsit keményedjen. Egy tálba keverjük össze a mascarponét és a tejszínt a maradék mézzel. Reszeljük bele a citrom héjat, és facsarjuk bele a citrom levét. Vigyázzunk, magok ne kerüljenek bele! Dolgozzuk jól össze, én géppel végeztem ezeket a műveleteket.
A banánt szeleteljük fel, és apránként tegyük a krémbe, és egy spatulával óvatosan forgassuk bele. A mentaleveleket tépdessük bele, és tegyünk ugyanúgy,mint a banán esetében. A lényeg, hogy óvatosan dolgozzunk!
A tortaformát vegyük ki a hűtőből, tegyük fel az oldalát, és a krémet öntsük a "tésztára". A spatulával szépen egyengessük el. Mehet a hűtőbe pár órára!
Tálalás előtt a csokiból késsel húzzunk forgácsot, és azzal díszítsük.
Jó étvágyat ehhez a frissítő desszerthez.
Megvalósult egy álmom, elindult a főzőiskolánk ( www.fahejaskave.wix.com/fahejaskave).
Ez eléggé lekötött mostanában, kurzusok összeállítása, előadók kutatása stb. Na de most újúlt erővel léptem a konyhába :-D
Kevés időm volt, és szinte semmi nem volt otthon, csak a következőket találtam:
Szóval ezekkel gazdálkodtam! A blogon van már sajttorta recept, de az kicsit időigényes, és sütést is igényel. Mivel mascarpone volt otthon, gondoltam, valami hasonlót készítek! Az eredmény nagyon jó lett, legalábbis drága feleségem facebookos kommentje szerint, idézem " Életem egyik legfinomabb desszertje...elfogultság nélkül" :-)
Nagyjából 15 perc alatt elkészíthető, egyetlen probléma vele, hogy pár órát azért várni kell vele, hogy kicsit megszilárduljon, de azt gondolom, hogy nyáron tökéletes desszert!
Hozzávalók:
1 doboz mascarpone
200 ml tejszín
50 g vaj
3 ek méz
150 g bármilyen keksz (én fahéjas reggeliző pelyhet használtam)
fél citrom leve
fél citrom reszelt héja
1 nagy banán
pár menta levél
csoki díszítéshez
Elkészítés:
A kekszet törjük apró darabokra, akár porrá, majd a felmelegített vajjal, és 1 ek mézzel készítsünk "tésztát" belőle. Ezt tegyük bármilyen formára, én csatos tortaforma aljára sütőpapírt helyeztem, és arra "nyújtottam" ki.
Tegyük hűtőbe, hogy kicsit keményedjen. Egy tálba keverjük össze a mascarponét és a tejszínt a maradék mézzel. Reszeljük bele a citrom héjat, és facsarjuk bele a citrom levét. Vigyázzunk, magok ne kerüljenek bele! Dolgozzuk jól össze, én géppel végeztem ezeket a műveleteket.
A banánt szeleteljük fel, és apránként tegyük a krémbe, és egy spatulával óvatosan forgassuk bele. A mentaleveleket tépdessük bele, és tegyünk ugyanúgy,mint a banán esetében. A lényeg, hogy óvatosan dolgozzunk!
A tortaformát vegyük ki a hűtőből, tegyük fel az oldalát, és a krémet öntsük a "tésztára". A spatulával szépen egyengessük el. Mehet a hűtőbe pár órára!
Tálalás előtt a csokiból késsel húzzunk forgácsot, és azzal díszítsük.
Jó étvágyat ehhez a frissítő desszerthez.
2013. április 1., hétfő
Süti Nyalóka
Húsvét...
Én úgy gondoltam, hogy idén nem csokit kapnak a csajok, hisz azt hoz a nyuszi eleget, Mamától, Papától stb.
Szóval a külföldön nagy újdonságnak számító süti nyalóka mellett döntöttem. Első ránézésre nagyon egyszerűnek tűnik, ámbár nem olyan egyszerű, mint ahogy az kiderült :-D
Valami egészségest akartam készíteni, de ez nem volt olyan jó választás így elsőre, megnehezítettem a saját dolgom..
Na, de a lényeg, hogy sikerült (van még rajta mit javítanom), és hogy a lányoknak ízlett tetszett.
Leírom, én hogyan készítettem el, és a végén majd írok pár gondolatot, hogy legközelebb hogyan csinálom!
A leírt adagból kb 30 db nyalóka készíthető!
Hozzávalók:
Tésztához:
1 db tojás
50 ml olaj
2-3 ek méz
1 kk vanília aroma vagy 1 cs vaníliás cukor
150 g liszt
1 tk szódabikarbóna
1 tk sütőpor
1 csipet só
1 tk fahéj
150 g reszelt répa
100 g mascarpone
nyalóka pálca (én fa barbecue tűket kaptam)
Dísznek valami cukorka
A csokimázhoz:
50 g vaj
3 ek kakaópor
3 ek porcukor
Elkészítés:
Egy edényben az olajat, a tojást, a mézet és a vanília aromát összemixeljük (géppel).Hozzáadjuk a lisztet, a sütőport, a szódabikarbónát, a csipet sót, és a fahéjat is. Jól összedolgozzuk.
Hagyjuk állni egy kicsit, közben lereszeljük a répát. Én a nagyobb lyukakon reszeltem, így könnyebb és szebb lesz.
A reszelt répát is óvatosan hozzákeverem, de ezt már kanállal, vagy spatulával.
Egy tepsibe sütőpapapírt rakunk, és a masszát szépen beleöntjük!
180 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt megsül. Vigyázzunk, ne süssük túl!
Ha kész, vegyük ki, és hűtsük ki teljesen. (És vigyázzunk arra is, hogy a családtagok ne lássák, mert megeszik :-D, hiszen már így is finom, olyan répatorta féleség...)
![]() |
| Megsült |
A legjobb, ha legalább egy délutánt hűl, ha nincs annyi időnk, akkor tegyük hűtőbe! Mindenképpen ki kell hűteni, hogy tudjunk tovább dolgozni vele.
Ha kihűlt teljesen, vegyünk elő egy nagy tálat. Morzsoljuk bele a tésztát, könnyen, a kezünkkel meg tudjuk csinálni. Keverjük össze a mascarpone krémsajttal. Ha szükséges, akkor keverjünk még bele kevés krémsajtot, kézzel gyúrható masszát kell kapnunk.
![]() |
| Morzsolás után |
A masszából kézzel, vagy egyéb eszközzel, kb 1-1,5 cm átmérőjű gömböket készítsünk. Mindegyikbe tegyünk egy pálcát, és rakjuk be a hűtőbe, amíg elkészítjük a csokimázat.
Na és eddig minden nagyon egyszerű és könnyű volt nekem (kivéve, hogy ne egyem meg az eddig elkészülteket), és most jött a fekete leves, amin még rengeteget kell dolgoznom.
Szóval készítettem csokimáznak valót. A vajat felolvasztottam, beleszórtam a porcukrot, jól összekevertem, majd jöhetett a kakaópor...Még ez is jól sikerült, ahogy Teri nénitől láttam...
Na de, mivel a nyalóka alapja répás, mert ugye egészségeset szerettem volna, ezért elég nehéz...
Belemártottam a csoki szószba, szép lett, jó lett, csak nagyon nehéz, és ahogy letettem, hogy száradjon, sajnos lecsúszott a pálcáról :-(
Agyalás, morgolódás, hogy akkor most hogyan is készítsem el...(mindez a feleségemmel, este 10kor...)
Jött a mentő ötlet, vízzel hígítottam a csokit.Na ezzel már ment minden rendben, és a végeredmény is szép lett.
Közben mindegyikre szórtam egy kevés drazsét.
Éjszakára kiraktam a hidegre, hogy a csoki szépen megkössön.
![]() |
| Jobb híján banánba állítottam :-D |
Nos akkor a tapasztalataim:
Bármivel elkészíthető ez a nyalóka, de igyekezni kell könnyű tészta alapot készíteni, ezért a répa nem volt annyira jó választás, ügyesen kellett dolgozni vele.Kakaó, fahéj sokkal jobb szerintem, mert nem nehezíti.
Aztán a máz egy nagyon nagy kérdés számomra, mert sajnos a vízzel hígítás csak fél megoldásnak bizonyult, hiszen így nem keményedett meg teljesen a csoki (persze ez nem baj, csak a csomagolás után, ha melegre vitte az ember nem nézett ki szépen).
Így azt gondolom, hogy a tortabevonó lehet a legjobb megoldás, abból kell nagyon jó, híg mázat készíteni.
Aztán legközelebb biztosan készítek színeseket is, fehér csokimázasat, aztán abba bármilyen ételfestéket csepegtetve színeseket.
A cukor drazsé helyett lehet használni diót, mandula pelyhet, bármit. A masszából pedig bármilyen formát lehet készíteni, ha valakinek van kézügyessége.
Mindenki ahogy szereti, úgy készítse el.
Remélem tudtam jó ötlettel szolgálni, ha valaki gyerkőcöknek szeretne egyedi ajándékkal szolgálni.
2013. március 6., szerda
Mascarpone Sajttorta Gránátalmával
Nagy kedvenc a sajttorta az emberek körében. Szinte minden étteremben lehet kapni, és vagy ezer féle változatban készítik. Kicsit készülvén a hétvégére, én is sütöttem egyet. Nem egy gyors desszert, de megéri kivárni, az biztos :-)
Hozzávalók:
600 g krémsajt(mascarpone) szoba hőmérsékletű
1 db gránátalma
4 db tojás szoba hőmérsékletű
2 bögre kukorica liszt
2 bögre barna cukor
1 tk vanília aroma
1/2 citrom héja
100 g vaj szoba hőmérsékletű
1 nagy tejföl
Elkészítés:
A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Egy tálba tegyük a vajat, és géppel verjük habosra. Adjunk hozzá 1/4 bögre cukrot, és keverjük jól össze, jöhet 1 db tojás, ezzel is keverjük össze jól..Majd a kukorica liszt! Szórjunk a tálba 1 és 1/4-ed bögre lisztet, és ezzel is keverjük jól össze. Felezzük meg a tésztát, az egyik felét rakjuk a hűtőbe!
Egy 26 cm átmérőjű sütiformáról vegyük le az oldalát, az aljára tegyünk sütőpapírt, és az előhagyott tésztát nyújtsuk rá! Süssük 10 percig, majd hagyjuk teljesen kihűlni.
Amíg a tészta sül, vegyünk elő egy nagyobb tálat, és tegyük bele a mascarponét, keverjünk hozzá 1 és 1/4-ed bögre cukrot. Géppel keverhetjük ezt is, amíg folyékony nem lesz. Alacsony fordulaton keverjük hozzá a megmaradt kukorica lisztet, és a megmaradt 3 db tojást és a vanília aromát, egyszerre. Keverjük jól össze. Ha ezzel készen vagyunk, keverjük hozzá a tejföl felét és a citrom héjat, valamint a gránátalma 3/4-edét.
Ha a tészta megsült, vegyük vissza a hőfokot 160-ra, hagyjuk teljesen kihűlni! Tegyük a sütiforma oldalát a helyére. Vegyük elő a hűtőből a másik fél tésztát, és a forma 3/4-éig szépen rakjuk körbe vele az oldalát. Ha ezzel készen vagyunk, akkor az elkészült sajtkrémet öntsük bele.
160 fokon süssük 65 percig, vagy amíg a széle fel nem puffad, és a közepe szépen mozog, ha megrázzuk kicsit.
A maradék tejfölt, cukrot, egy kevés vanília aromát, citrom héjat keverjünk jól össze. Ha elkészült a torta, vegyük ki a sütőből, és kenjük meg ezzel a mázzal. Tipp: a szélére rakjuk, és onnan befelé húzzuk egy spatulával :-)
Tegyük vissza a sütőbe, és süssük még 10 percig!
Ha letelt a 10 perc, akkor kapcsoljuk ki, és kicsit pihentessük még benn.5-6 perc után vegyük ki, és hűtsük 10 percig.
Jó hír, hogy a torta elkészült, rossz hír, hogy nem tudjuk még megkóstolni :-D
10 perc után a forma oldala levehető, de szükséges még cca 4 órát pihentetni, hogy szépen szeletelhető legyen!
Ebből az adagból nagyjából 16 szeletet tudunk vágni, persze függ attól, hogy ki mekkorákat vág :-)
Jó étvágyat kívánok hozzá
2013. január 28., hétfő
Spenótos Farfalle
Pénteken már a körül forgott az agyam, hogy mit készítsek hétvégén. Gondolkodtam, de annyi minden jutott az eszembe, és nem tudtam dönteni. De aztán este sikerült. Csináljunk valami olasz ételt. Tészta van otthon, múltkor vettem spenótot, hogy készítek kis kosárkákat előételnek, de az valami miatt elmaradt, így adott volt, hogy azzal "töltöm" a tésztát.
Tímeával mikor Toscanában voltunk, ott ettünk hasonló finomságot, de most is kicsit továbbgondoltam, jó szokásom szerint :-)
Remélem elkészítitek, megkóstoljátok.
Tegnap szerettem volna már megírni ezt a bejegyzést, de ne haragudjatok, nem volt időm...Végre nem dolgoztam, és kisfiammal (aki 2 hónapos) foglalkoztam rengeteget. Meg is hálálta, rengeteget nevetett .-)
Nézzük, hogyan is készül ez a fantasztikum:
Hozzávalók:
250 g spenót (a legjobb a friss lenne, de az most nincs)
olíva olaj
2-3 gerezd fokhagyma
2 tk vaj
só
bors
szerecsendió
200 g mascarpone
200 ml főző tejszín
sajt (parmezán, de nekünk pont most fogyott el, csak trappista volt itthon)
250 g farfalle tészta / amilyen otthon van/
Elkészítés:
A tésztát főzzük meg enyhén sós vízben, figyeljünk, hogy közepesre főzzük!
Közben egy edénybe locsoljunk olívaolajat, tegyük bele a vajat, és a fokhagymát, amit vágjuk apróra, vagy préselhetjük is. Időközben szerecsendióval szórjuk meg. Amikor a vaj elolvadt tegyük bele a (kiolvadt) spenótot. Pár percig, kevergetés mellett, pirítsuk, míg a spenót meg nem fonnyad, szép sötétzöld színe lesz. Egy kevés tészta lével locsoljuk meg, majd tegyük bele a mascarponét és a tejszínt. Forraljuk össze, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Mi nagyon szeretjük a szerecsendiót, így én még abból is tettem bele...
Most tudjuk véglegesre fűszerezni, kinek hogy ízlik majd :-)
A tésztát, ahogy mondtam félkeményre főzzük. Vegyünk elő egy hőálló tálat, és kezdjük el rétegezni.
Egy réteg tészta, rá egy adag spenót, megint tészta, megint spenót...Amíg el nem fogy. Spenót legyen a teteje. Erre reszeljünk egy jó adag sajtot, és 200 fokra előmelegített sütőbe téve addig süssük, míg a sajt szépen megpirul.
Az elkészült tésztát kevés tejszínnel meglocsolva tálaljuk!
Jó étvágyat hozzá mindenkinek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





















