2014. február 25., kedd

Palacsinta falatkák

A második legyen a palacsinta falatkák, melyek nagyon hamar elfogytak. A palacsintát mindenki szereti, és azt gondolom, hogy ha a kis falatkákat, szendvicseket nem kenyéren szervírozzuk, ad egy kicsi pluszt. A feltét szabadon választható, ki mit szeret.
A palacsintát általában mindenki szereti, és nagyon egyszerű elkészíteni, a hozzávalók mindenki konyhájában megtalálhatóak.
Hozzávalók:
1 tojás
2 dl tej
csipet só
2 tk sütőpor
2 tk cukor
2 ek olaj
kb 100 g liszt
Elkészítés:
A tojást, a tejet jól összekeverjük a sóval és a cukorral. Beletesszük a sütőport, az olajat, majd annyi lisztet keverünk hozzá, hogy egy kicsit sűrűbb állagú legyen, mint a szokásos palacsinta tésztánk! Kiskanállal adagolva szép kis köröket "rajzolunk", és a szokásos módon kisütjük.
Feltétként használhatunk, mi szem-szájnak ingere, nálam sajtkrém, lazac,cékla, paradicsom,kapribogyó volt terítéken.
Igazi party kaja :)

Kókuszcsúcs (tej, liszt és cukor mentes)

Újra Ruha Csere Party volt. Az évben az első, de nem az utolsó! Készítettem újra pár falatkát, az első a kókuszcsúcs!
Ahogy Mánfai Kinga fogalmazott a mérce magasan van. Sosem készítem el ugyanazt kétszer. Magam miatt sem, és a hölgyek miatt sem, hiszen hogy nézne az ki, hogy múltkor is ezt ettük :)
Minden alkalomra igyekszem készíteni olyanokat is, amit a laktóz, vagy liszt, vagy cukor vagy bármilyen érzékenységben szenvedők is ehetnek, hiszen Ők is jönnek, nekik is jár.
Ezek a kis csúcsok szinte minden mentesek, azaz cukor van benne, de én édesítő szerrel készítettem!
Nagyon mutatósak, habár, elég aprólékos munkát igényelnek :-)
Hozzávalók (cca 80 db)
200 g kókuszreszelék
3 tojás
80 g cukor, vagy 50 g édesítő szer
Elkészítés:
A tojásokat kikeverjük a cukorral, majd hozzáadjuk a kókuszreszeléket. Homogénné keverjük az egészet. És jön a "szórakozás", melyhez nekem cca 1 óra kellett :-D
Az elkészült masszát nyomózsák csövébe pakolom, jól belenyomkodom, majd óvatosan kiszedem, és a sütőpapírral kibélelt tepsire rakom. Szépen sorban, amíg el nem fogy. Jó lenne, valami nagyobb forma, de nekem csak ez volt. Aztán amikor kész lett, láttam, hogy megérte :-)
A sütőt melegítsük elő 180 fokra, és a csúcsokat 10-12 perc alatt süssük meg! Figyeljük, akkor jó, amikor az alja már barna, és a tetejét is picit megkapta!
Délutáni tea, kávé mellé tökéletes kis édesség!
Jó étvágyat hozzá

2014. február 24., hétfő

Téli gyógyital

A gyömbért sok mindenbe használom, nagyon szeretem az ízét. Több konyha kedvelt hozzávalója, én szeretem szinte az összes húshoz, de egy vega kuszkuszos ételnek is finom alapja tud lenni. Alkalmaztam már csak úgy, pirítva desszert dísznek is :)
Valószínűleg sokan tudjátok, hogy nagyon jó hatása van a szervezetre is, betegségek elhessegetésére, vagy mondjuk teaként fogyózók ihatják, és a nagy "zabálások" után pedig segíti az emésztést. Külföldön épp ezért igazi karácsonyi itóka. Nálunk mindenki szereti, ezért szinte állandó tagja a hűtőnek egy 1,5 literes üveg, melyben a szörp van.
Hozzávalók:
200 g friss gyömbér, megmosva, apróra vágva, vagy akár reszelni is lehet
1,5 l víz
cca 800 g cukor
2 citrom leve és héja
2 rúd fahéj
1 kk vanília aroma
Elkészítés:
A gyömbért alaposan megmossuk, majd nagyon apróra vágjuk. Egy lábosba vizet öntünk, majd bele a gyömbér és a többi hozzávaló. Közepes lángon 10-15 percig főzzük, majd hagyjuk állni jó fél órát. Ha szükséges tovább ízesítjük, cukorral, vagy fahéjjal, vagy amit szeretnénk.
Leszűrjük, a gyömbért is jól kinyomkodjuk, és már készen is van. 1:4 arányban érdemes hígítani szódával, vízzel.
Én a visszamaradt gyömbérrel még egy adagot szoktam készíteni, ezt éjszakára hagyni szoktam állni, és csak utána szűröm le. Ez már nem lesz olyan intenzív, de tökéletes például gyerkőcöknek.
Egyszerű, egészséges!

Gyors 30 perces 1.

Sokunknak nincs se ideje, se kedve minden este a tűzhelynél bíbelődni, vacsorát készíteni. Se energiánk, se időnk erre, inkább igyekszünk családunkkal tölteni, aztán majd csak lesz valami, amit eszünk..
Én ezt nem így látom, hiszen gyorsan is lehet finomat készíteni. Körülnézvén otthon találtam pár, már-már lassan a kidobás szélére jutott hozzávalókat, melyből gyorsan, kevesebb, mint 30 perc alatt összedobtam egy 2 fogásos vacsorát.
A fagyasztóban volt csirkemell, a spájzban csicseriborsó konzerv, a hűtőben paprika (bár egy kis saláta még jól jött volna).

"Rántott" mell fűszeres csicseriborsóval

Hozzávalók 2 személyre:
1 db csirkemell, filézve
1 konzerv csicseriborsó
2 cm gyömbér
1/2 kk chilli pehely

bors
1 tojás
kukorica dara
2 paprika
tejföl
bármilyen saláta, vagy bébi spenót is akár
Elkészítés:
Az apróra vágott, esetleg lereszelt gyömbért, és a chilli pelyhet olajon gyorsan megpirítjuk, épp hogy az illatát érezhessük. Mehet rá, a közben felcsíkozott paprika, ezt is pároljuk kicsit. Közben a csirkemellet ujjnyi csíkokra vágjuk, a tojást enyhén felverjük, és egy edénybe olajat teszünk forrósodni. A csirkét sózzuk, borsozzuk. Közben, ha megpuhult a paprika, mehet rá a konzerv, egy ici-pici levet hagyjunk. Ha van spenótunk, azt is öntsük rá, majd fedjük le, és alacsony lángon hagyjuk, amíg a csicseriborsó átmelegszik, a spenót pedig megpuhul. Sózzuk, borsozzuk (akár szerecsendió is mehet bele, vagy egy kevés kurkuma, kinek mi van otthon)
A melleket előbb tojásba, majd kukorica darába forgatva olajban aranybarnára sütjük.
Tálaláskor kevés tejfölt adunk mellé, melybe pár csepp ketchupot teszünk.
Csirke és csicseriborsó
Csirke és csicseriborsó
A 30 percbe egy gyors desszert is belefér!

Zabpelyhes-tejszínes-pohárkrém grapefruittal

Hozzávalók:
1 dl habtejszín
2-3 ek zabpehely
4 ek joghurt
1 grapefruit, narancs vagy 2 mandarin
méz
Elkészítés:
A zabpelyhet száraz serpenyőbe rakjuk, és picit megpirítjuk, ehhez nem kell több 3 percnél. Csak az illatanyagok felszakadjanak, ne égjen meg!
Közben a habtejszínt felverjük. Ha a pehely kész, akkor belekeverjük a tejszínbe, a joghurttal együtt, óvatosan. A gyümölcsünket meghámozzuk, gerezdekre szedjük, majd 2-3 részre vágjuk a gerezdeket. Pohárba tálaljuk, egy réteg krém, egy réteg gyümölcs, még egy krém, majd a tetejére gyümölcs. Kevés mézzel meglocsoljuk.
Pohárkrém
Pohárkrém
Jó étvágyat!

"C" menü

És íme a győztes menü, melyet a 14 főből a legtöbben kedveltek:
Zeller Krémleves Véres Hurkával
Hozzávalók:
  • 1 db zellergumó, felkockázva (kb 0,5 kg)
  • 2 szál angol zeller 1 centis karikákra vágva
  • 1 fej vöröshagyma, felaprítva
  • 2 gerezd fokhagyma, préselve
  • 75 ml fehérbor (száraz, olyan, amit szívesen meginnánk)
  • 1 l alaplé
  • 60 ml tejszín
  • őrölt szerecsendió
  • bors
  • 50-100 g véres hurka felkarikázva
  • olívaolaj (1-2 ek.)
Elkészítés:
Egy edényben hevítsünk olajat, majd pár percig pirítsuk benne a felkockázott zellert, a vöröshagymát és a fokhagymát. Vigyázzunk, ne barnuljanak meg. Öntsük rá a fehérbort, majd forraljuk addig, míg felére csökken, ekkor jöhet az alaplé (a legjobb a csirke, de zöldséget is használhatnak). Az alapléből hagyjunk egy pohárnyit az angol zellernek. Fűszerezzük ízlés szerint szerecsendióval, forraljuk fel, majd vegyük vissza a lángot, és közepes hőmérsékleten főzzük 10-15 percig, amíg a zeller megpuhul.
Közben egy kis edényben ugyancsak pirítsuk pár percig a karikára vágott angol zellert, majd jöhet rá a maradék alaplé. Főzzük ezt is, amíg a levest. Tegyük félre egy picit, hagyjuk hűlni.
Amíg az angol zeller pihen, addig botmixerrel keverjük simára a megfőzött zellergumót, adjuk hozzá a főzőtejszínt, ízesítsük sóval és borssal, majd alacsony lángon melegítsük újra, amíg elkészítjük a hurkát.
Közben az angol zellert szűrjük le, és tegyük át a levesbe.
Ha a hurka elkészült, vágjuk karikákra, és kevés olajon pirítsuk ropogósra. Nem baj, ha kicsit morzsálódik, szép éke, kiegészítője lesz levesünknek mind ízben, mind látványban. Tálaláskor szórjunk a levesbe angol zellert és hurkát is.
Jó étvágyat
Narancsos Csirke Édesburgonya-spenót-feta salátával 
Hozzávalók:
  • 1 kg csirkemell
  • 2 narancs héja és leve
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 120 ml szójaszósz
  • 400 g gabona mix
  • 400 g bébi spenót
  • 2 db édesburgonya
  • 1 marék fenyőmag
  • Szerecsendió
  • Bors
Elkészítés:
Egy tálban keverjük össze a csirke marinádját, a narancs héját, levét a szója szósszal és a fokhagymával. Helyezzük bele a csirkét, fedjük le és tegyük félre. Az édesburgonyát hámozzuk meg, kockázzuk fel, és egy serpenyőben kezdjük el sütni. A gabona mixet tegyük fel főni. Ha ezekkel megvagyunk, akkor a bébi spenótot kevés olajon dinszteljük meg fokhagyma, só, bors és szerecsendió kíséretében. Tartsuk melegen a már elkészített ételeket, amíg kisül a hűs. A csirkét kevés olajon pirítsuk, majd lefedve süssük meg! Egy kevés alaplevet önthetünk alá. Keverjük össze a gabona mixet az édesburgonya kockákkal, a spenóttal, tördeljünk rá fetát, majd helyezzük a tányérra. Erre jöhet a csirke, melyet a kicsit besűrített marináddal meglocsolunk, és egy száraz serpenyőben megpirított fenyőmaggal megszórjuk.
Jó étvágyat. 
Csokis Cupcake forró fűszeres sziruppal

Hozzávalók:
  • 100 g liszt
  • 20 g kakaó
  • 140 g cukor
  • 1,5 tk sütőpor
  • Csipet só
  • 40 g vaj (szobahőmérsékletű)
  • 120 ml tej
  • 1 tojás
  • Kevés vanília aroma
  • 1 marék csoki forgács
  • 1 narancs leve
  • 200 g málna lekvár
  • 3 db csillagánizs
  • 1 rúd fahéj
  • 25 g aszalt áfonya
  • 25 g aszalt meggy
Elkészítés:
Külön-külön keverjük össze a cupcake száraz és nedves összetevőit, majd a szárazra óvatosan csorgassuk a nedveseket, folyamatos keverés mellett. Magas fordulatszámon keverjük jól össze az egész masszát. A muffin formát béleljük ki papírral, majd kanalazzuk bele a masszát, a 2/3-áig. Melegítsük elő a sütőt 170 fokra, és süssük 20-25 percig a sütiket. Közben készítsük el a mázat.
A narancs levét és a lekvárt forraljuk össze, tegyük bele a csillagánizst és a fahéjat. Dobjuk bele az aszalt gyümölcsöket is.
Ha a sütik elkészültek, vegyük ki, hagyjuk kihűlni.
Tálaláskor a cupcake-ek tetejére csorgassunk a szirupból, de legyen benne gyümölcs is J
Jó étvágyat.

"B" menü

Íme a B menü, melyben ott van, egy elfeledett magyar karácsonyi leves!
Karácsonyi Borleves
Hozzávalók:
  • 650 ml száraz, félszáraz fehérbor (FONTOS, hogy olyan legyen, amit akár meg is innánk!!!)
  • 1 db citrom
  • 1 fahéj
  • 4 db szegfűszeg
  • 6 tojás
  • 150 g cukor
  • 200 ml főzőtejszín
  • 0,5 l tej
  • 4 ek cukor
  • Mazsola
Elkészítés:
Egy edénybe öntsük bele a bort, reszeljük rá a citrom héját, majd csavarjuk bele a levét is. Dobjuk a borba a fahéjat és a szegfűszeget, valamint adjunk hozzá 3 dl vizet is. Forraljuk fel az egészet. Amíg ez forr, egy másik edényben a tojás sárgákat keverjük habosra a cukorral, majd adjuk hozzá a tejszínt. Amikor a bor felforrt, vegyük félre, hagyjuk kicsit hűlni, hogy ne legyen forró. Ha hűlt, vékony sugárban, nagyon óvatosan adagoljuk a sárgája keverékhez, folyamatos kevergetés mellett, majd tegyük vissza a tűzre, és alacsony lángon melegítsük át, de NE forraljuk. Ha átmelegedett, vegyük le a tűzről, és hűtsük ki teljesen. Amíg hűl, elkészítjük a habgaluskákat. A fehérjékből kezdjünk el kemény habot verni. A cukrot apránként, kanalankét adagoljuk, miközben folyamatosan megy a robotgép. És mindeközben kezdjük el forralni a tejet J Ha a tej felforrt, vegyük vissza alatta a lángot. A kemény habból 2 db kanál segítségével formáljunk kis felhőcskéket, és tegyük a tejbe. Óvatosan! Főzzük mindkét oldalát 2-2 percig.Ha elkészül, óvatosan helyezzük tányérra, és tegyük ezt is a hűtőbe a leves mellé.
Hidegen tálaljuk, a habgaluskát helyezzük a levesre, és szórjuk meg mazsolával.
Jó étvágyat
Balzsamos Szűz Sült Zöldségekkel, Kuszkusz ágyon

Hozzávalók:
  • 10 db szűzérme
  • 1 dl balzsamecet
  • 1 dl fehérbor
  • 3 tk kakukkfű
  • 2 tk almaecet
  • 1 ek méz
  • Cayanne bors
  • Bors
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 cukkíni
  • 2 db répa
  • 2 db kaliforniai paprika
  • Áfonya
  • 1 dl vörös bor
  • 2 ek cukor
  • 1 dl víz
  • 250 g kuszkusz
  • 1 l alaplé
  • 1 ek vaj
  • Kakukkfű ág díszítéshez
Elkészítés:
Egy nagy tálban keverjünk össze a marinádhoz 0,5 dl balzsamecetet, 0,5 dl fehérbort, 1,5 tk kakukkfüvet, az almaecettel, a mézzel a cayenne borssal. Mehet bele kevés só, kevés bors is.  Az érméket helyezzük bele, takarjuk le, és tegyük a hűtőbe 20 percre, majd ha ez letelt, ne felejtsük el kivenni, hogy sütés előtt szobahőmérsékletű legyen!
Amíg az érmék „fürdenek”, készítsük el az áfonya mártás. Egy lábosba tegyük bele az áfonyákat, öntsük rá a vizet, a vörösbort, adjunk hozzá cukrot, kevés kakukkfüvet egy csipet sót, és forraljuk óvatosan. Ha az áfonyák megfőttek, kezdenek „szétpukkadni”, akkor ha szükséges adjunk hozzá még egy kevés cukrot, valamint egy lötty vörösbort, és zárjuk le, tegyük félre.
Jöhet a köret, de ne felejtsük el kivenni a hűtőből az érméket J
A zöldségeket daraboljuk fel, nagyjából azonos méretűre. Készítsünk kevés balzsamecetből, fehérborból, olíva olajból egy kis marinádot a zöldségeknek is. Forgassuk bele őket. Serpenyőt hevítsük, majd mehetnek bele a zöldségek. Süssük őket meg, ha megsültek, öntsünk egy kevés marinádot a serpenyőbe, és forraljuk fel. Közben a forró alaplével öntsük le a kuszkuszt, ízesítsük ízlés szerint, fedjük le, hagyjuk elkészülni. Itt is nagyjából a 2:1 arányt kell tartani, mint a rizsnél.
Gyorsan süssük ki a hús érméket is, majd a tányérba készítsünk ágyat kuszkuszból, helyezzünk rá zöldségeket, és erre fektessük a húst. Locsoljuk meg az egészet az áfonya szósszal.
Jó étvágyat.
Vaníliás Tejberizs Pirított Mákkal

Hozzávalók:
  • 200 g rizs
  • 1 l tej
  • 1 kk só
  • 1 tk vanília aroma
  • 4 ek cukor
  • 2 ek pirított mák
  • 1 ü meggybefőtt
  • 3 ek cukor
  • ½ citrom leve
  • ½ dl rum
Elkészítés:
A tejet feltesszük forrni, beletesszük a rizst, a sót és a vanília aromát. Felforraljuk, majd takarékra vesszük, és folyamatos kevergetés mellett megfőzzük a rizst. Ha megfőtt, belekeverjük a cukrot, majd azonnal folpackkal lezárjuk, és hűtjük. A mákot serpenyőben egy percig pirítjuk, amíg illatos lesz, és a kihűlt rizsbe keverjük. Poharakba szedjük.
A meggybefőtt felét leturmixoljuk, majd lábosba öntjük. Felforraljuk, beletesszük a citrom levét, a cukrot, és főzzük, hogy picit sűrűsödjön. Beleöntjük a rumot, beleszórjuk a maradék meggyet, és néhány percig nagy lángon főzzük. Tálaláskor a tejberizsre kanalazzuk.
Jó étvágyat.

"A" menü

Szeretném megosztani Veletek a kurzuson elkészített menüket, hátha valaki kedvet kap :)
"A" menü
Almás-Fahájas Sütőtök Krémleves
Hozzávalók:
  • 1 db közepes sütőtök, megtisztítva, felkockázva
  • 1 db közepes alma, megpucolva, felkockázva
  • 1 db közepes hagyma, apróra vágva
  • 1 ek cukor vagy méz
  • Bors
  • Fahéj
  • 1 l alaplé
  • 2 dl tej
  • 1 db joghurt
Elkészítés:
A felaprított hagymát kevés olajon megdinszteljük, majd a felkockázott tököt és almát rászórjuk, fűszerezzük fahéjjal, a cukorral és a borssal. Pár percig pirítjuk, majd felöntjük az alaplével. Lefedjük, felforraljuk, majd közepes lángon főzzük, amíg a tök megpuhul (kb 20 perc).
Ha a tök megpuhult, vegyük le a tűzről. A tökből, és az almából egy keveset vegyünk ki, és tegyük félre. A többit egy botmixer segítségével pürésítsük. Tegyük vissza a tűzre, keverjük bele a tejet és a joghurtot, fűszerezzük, amennyiben szükséges, és alacsony lángon, folyamatos kevergetés mellett melegítsük fel. NE FORRALJUK!
Tálaláskor a félretett tökből és almából minden tányérba szedjünk, majd merjük rá a levest, díszítsük apróra vágott metélőhagymával.
Jó étvágyat
Három hagymás rizottó sült keszeggel

Hozzávalók:
  • 1 db közepes vöröshagyma, felaprítva
  • 1 db közepes lila hagyma, felaprítva
  • 2 gerezd fokhagyma, apróra vágva
  • 1,5-2 l alaplé
  • 450 g rizottó rizs
  • Olaj
  • 100 g parmezán sajt
  • Bors
  • 5 db kis keszeg „filé”
  • 1 citrom
  • 5 marék bébi spenót
  • 2 dl fehér bor
  • 150 g vaj
Elkészítés:
A felaprított hagymákat kevés olajon megdinszteljük, majd a rizst rászórjuk. Jól átforgatjuk az olajban. Ha mindenhol szépen csillog az olaj, akkor még picit „Pirítjuk” a rizst, majd felöntjük a borral, melyet felére forralunk! Aztán merőkanalanként hozzáadjuk az alaplevet. Egyszerre mindig csak 1 merőkanál alaplevet adunk hozzá, majd addig keverjük, amíg a rizs magába nem szívja, majd újabb 1 merőkanál alaplé, újra keverés. Aztán addig folytatjuk az alaplé+keverést, míg a rizs al dente állagú nem lesz. Vigyázni kell az utolsó adag alaplével, hogy ne áztassa el a rizst. A lényeg, hogy krémes, laza legyen az állaga. A végén ízlés szerint mehet a só és a bors, valamint egy jó adag a sajtból. A tetejére vajat csipkedünk, óvatosan átforgatjuk. Gyorsan elkészítjük hozzá a halat is, melyet jól beirdalunk, sózunk, borsozunk, és fele vaj fele olajban ropogósra sütünk. Tálaláskor a rizottó tetejére helyezzük a halat, körben egy kevés spenótot és egy gerezd citromot. Az egészet meglocsoljuk olíva olajjal.
Jó étvágyat. 
Mini panettone

Hozzávalók:
  • 2 db tojás + 1 db sárgája
  • 1 tk vanília aroma
  • 500 g liszt
  • 2 tasak szárított élesztő
  • 100 g porcukor
  • 2 dl meleg tej
  • 200 g puha vaj
  • 140 g aszalt gyümölcs
  • 100 g kandírozott citrushéj
  • Hideg tej a kenéshez
  • Mandula, mogyoró, dió forgács
Elkészítés:
A tojásokat a vaníliával felverjük egy tálban, egy másikban keverjük össze a lisztet, az élesztőt, és egy csipet sót. Hozzáadjuk a meleg tejet, és a tojáskeveréket, majd egy fakanállal jól összedolgozzuk. Letakarjuk, és meleg helyen hagyjuk, amíg a duplájára kel. Egy muffin sütőbe helyezzünk papírokat.
A vajat keverjük össze az aszalt gyümölcsökkel és a citrus héjakkal, majd keverjük a tésztába. A tésztát helyezzük a formákba! Takarjuk le, és hagyjuk újra kelni. Közben a sütőt melegítsük elő 190 fokra.
Ha teljesen megkelt a tésztánk, akkor óvatosan kenjük meg tejjel, szórjuk meg a forgáccsal, majd tegyük a sütőbe. Süssük 25-30 percig, amíg aranybarna lesz, és a tűpróbán átmegy.
Tálaláskor kevés porcukorral meghintve tegyük vendégeink elé.
Jó étvágyat.